2024. 03. 02-án a Gerjeni Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében megrendezésre került a farsangi mulatság a Gerjeni Közösségi Házban. Az esemény a Nagycsaládosok Országos Egyesületének belső pályázatán elnyert támogatásból került finanszírozásra. Az rendezvény 14 órakor vette kezdetét egy kis bemelegítéssel. Itt kötetlen program volt a gyermekek számára, ez idő alatt lehetőség volt a gyermekekről, akár szülőkkel együtt is, fotókat készíttetni. A képeket Bordy Csongornak köszönhetjük. A programok 15 órakor kezdődtek Gyalog Hortenzia megnyitó beszédével, majd a gyermekek színpadra vonulásával. A közös fényképezkedést követően lehetősége volt a jelmezbe öltözött aprónépnek egyenként elmondani, hogy milyen karakternek öltöztek. Sok felnőtt is színes maskarát öltött.
A felvonulás után a gyermekeket izgalmasnál izgalmasabb színes játékok várták. Volt kézműveskedés, lyukba dobás, székfoglaló és sok más ügyességi játék is. A feladatok elvégzésével a játékosok pecséteket gyűjthettek. Minden negyedik pecsét után lehetőségük volt ütni egyet a rengeteg édességet rejtő pinyatán. Amikor a cukorsokaság a földre hullt, az apró ügyes kezek gyorsan gyűjtötték össze a jól megérdemelt édességeket. Az izgalmas játékokat Hajdu-Kákonyi Kitti válogatta össze és vezényelte le. Ez idő alatt tombola vásárlására volt lehetőség.
Az egyesület ízletes szendvicsekkel és többféle ízű szörppel, valamint a szülők által készített süteményekkel vendégelte meg a vidám lurkókat.
Az ünnepség záró részeként következett a tombola sorsolás. Sok tombolafelajánlás is érkezett a szülőktől, az egyesület tagjaitól, mindamellett amit az egyesület vásárolt. A gyermekek sok ajándékot nyerhettek. A fődíjat a Gerjen Jövőjéért Alapítvány ajánlotta fel, a szerencsés nyertes pedig a Tolnai Játékország Játszóházban tölthet el felejthetetlen pillanatokat.
A farsangi mulatság nagy sikerrel zárult, melyet mi sem bizonyított jobban, mint az a rengeteg kacagás, vidámság, amelyet a gyermekeken láthattunk és az önfeledt játék, amelyben részük lehetett.
Ez a farsangi karnevál nem jöhetett volna létre az egyesület elnöke Gyalog Hortenzia, férje Gyalog András és lánya Gyalog Anna, valamint Hajdu-Kákonyi Kitti, Dohoczki-Korom Szimonetta és férje Dohoczki Gábor, Link Lívia, Lestár Éva és fia Kurucz Máté, Csesznegi Andrea, Kövesi Klára és Illésné Éva önzetlen munkája nélkül.
Készítette: Link Lívia